30.rész

Sziasztok! :)

Nos, nem tudom, hogy jelenleg mi történik, próbálok írni, és teljesen tanácstalan is vagyok, magával a történettel és azzal is, hogy folytassam-e vagy ne. Az előző részhez egyetlen visszajelzést sem kaptam, a néhai kimaradások miatt, így gondolom felesleges ezzel vesződnöm, de nem adom fel. Megírtam a 30. részt, a folytatást pedig a jövő heti kedvem szerint fogom megírni. Ha nem tudom folytatni akkor már csak az epilógust hozom, ha maradt még bennem elég erő és energia akkor még kitudom húzni +5 vagy akár 10 résszel is.

Jó olvasást! :) <3

Nonci.xx

Mikor a fekete kocsival leparkolok a garázsban, hátra dőlök, és hosszan kifújom a levegőt. Azt hittem már sosem érünk haza. Várok egy kicsit, miközben oldalra fordítom a fejem, és Melodiet bámulom, ahogy elnyílt ajkakkal, halkan szuszog a mellettem lévő ülésen. Sajnálom felébreszteni, de nem hagyhatom itt. Kezemet a csupasz combjára helyezem, mire kicsit megrándul, de nem ébred fel. Kicsatolom a biztonsági övem, és kikászálódom a kocsiból. Tudom, hogy percek kérdése, amíg felébred, hiszem kiskoromban én is egyből felébredtem, ahogy anyukám leállította a kocsi motorját. Úgy döntök, hagyom még kicsit, így hátra sétálok, és kipakolok a csomagtartóból. Háromszor kell fordulnom, mire sikerül mindent eljuttatnom a nappaliig. Visszakocogok a garázsba, kinyitom előtte az ajtót, majd leguggolok. Kezemet most az arcára simítom, mire megmozdul. Tudom, hogy ébren van, ez csak egy színjáték, én pedig elhitetem vele, hogy nem tudok róla. A térdei alá csúsztatom a kezem, s boldogan látom, ahogy kirázza a hideg. Felnyalábolom, s miután fél kézzel becsukom a kocsi ajtaját, menyasszony pózban tartva cipelem be a lakásba. Finoman fektetem le a kanapéra, majd magára hagyom, amíg a bőröndjeimet az emeletre cipelem. Az ő táskáit szándékosan hagyom lent.
Majdnem két hetet töltöttük Amerikában, és ez elég hosszú idő volt, hogy mindentől távol lehessünk, hogy minden megváltozott. Olyan felszabadultnak tűnt, és most nem tudom eldönteni, hogy a környezetváltozás tette ezt vele, vagy én. Mindenesetre azt tudom, hogy komoly döntés előtt állok, és őt a mai nap folyamán még beszeretném avatni, még akkor is, ha nem tudom, hogy készen állok-e rá, hiszen a csontjaimban érzem, hogy ő képes lesz erre.
Nem foglalkozom a kicsomagolással, mindent beszórok a szoba egyik sarkába, majd visszarobogok a nappaliba, ahol egy üres kanapé fogad. Értetlenül mászkálok a földszinten, majd a konyhába érve egy kisebb szívroham jön rám. Kétségbeesetten keresem Melodiet, miközben két apró kéz takarja el a szemem, és egy, a kezekhez hasonlóan apró test simul hozzám. A parfümje megcsapja az orrom, és ez megnyugvással tölt el. Elmosolyodom, miközben kezeit lefejtem magamról, hogy egy hirtelen mozdulattal megfordulhassak és megcsókolhassam. Kicsit meglepődik, de visszacsókol, és nekem ennyi bőven elég. Ujjaim a pólója alá csúsznak, és egészen felmennek a melltartója szegélyéig, mikor megállít. Mikor elválunk, ajkait egy csábos mosolyra húzza, ahogy kapkodja a levegőt. Elsimítok egy tincset az arcából, ő pedig egy finom puszit hagy a borostás arcomon, majd hátat fordítva nekem, a hűtőhöz sétál. Egy ideig kotorászik a fagyasztóban, majd a szekrényekben is, végül elárulja, hogy vacsorát készít. Egy percre sem hagyom magára, vagy a pultnál ücsörgök, vagy a lába alatt sertepertélek. Imádom, amikor felkuncog, mikor valami hülyeséget csinálok, régen nem éreztem ilyen boldognak magam, főleg nem valaki mellett.
Felszeletelem a paradicsomot, a parmezánt, és a csirkemellet is apró kockákra aprítom. Élvezettel bámulom őt, ahogy a tűzhelynél ügyeskedik, s miután elfogyasztjuk a vacsorának szánt ételt, elhessegetem a konyhából, egyenesen a nappaliba, hogy pihenjen kicsit, amíg elmosogatok. Egyszerűen fogalmam sincs hogyan is mondhatnám el neki. Tudom, hogy biztosan nagyon örülne neki, de ha a számításaim úgy sülnek le, ahogy erre hónapokkal ezelőtt is példa volt, az életem ismét egy hatalmas katasztrófa lesz. Észre sem veszem, de a szorításom alatt megreped az egyik pohár. Gyorsan a kukába hajítom, megpróbálom ugyanígy kiüríteni az agyamat, s minél előbb végezni a mosogatással. Mire végzek, szinte az egész konyha vízben úszik, így újabb 5 percet pocsékolok el azzal, hogy magam után takarítok.
Fáradtan rogyok le mellé a kanapéra, egyre jobban érzem a mögöttünk lévő, hetet, vagy esetleg napot, hiszen én ma még nem is pihentem. Elnyúlok a kanapén, Melodie pedig az ölembe fészkeli magát. Üres tekintettel bámulom a filmet, amit néz, miközben a hajával játszom. Hallom a hangokat, a szavakat, mégsem tudok belőlük mondatokat vagy akár szöveget alkotni, így hamar feladom a próbálkozást. Még érzékelem, ahogy Mel felkuncog egy-egy poénon, vagy magyarázni kezd egy részt, amelyen pont érdekes grimaszokat vágok. Végül nem tudom mikor, egy idő után megszakad a kép, s a hang, engem pedig elnyom az álom.
Mikor legközelebb felébredek, a nappalit sötétség árasztja, s a mellkasomon is könnyűnek tűnik. Melodie nincs velem. Lerúgom magamról a pokrócot, amivel időközben talán ő takart be, és felülök. Nem tudom meddig ücsörgök így, csak várom, hogy teljesen felébredjek, és a szemem is hozzászokjon a sötéthez. Egy idő után a látásom visszanyeri az erejét, s elmarom az előttem lévő üvegasztalról a telefonomat. A képernyő fénye elárasztja a nappalit, én pedig hunyorogni kezdek. Ismét eltelik egy kis időbe, mígnem újra látok, s a szemeim az erős fény ellenére kitágulnak. Hajnali 3. Nem mondtam el neki. Mindent magam mögött hagyva, felállok és halkan az emeletre sietek. Az ő szobája üres, ami miatt a rémület fog el, de megnyugszom, amikor a saját szobámban, egy kis kupacot látok szuszogni. Befészkelem magam mellé, ám még mielőtt magamhoz húzhatnám, a szemei kitágulnak, felül az ágyban. A mellkasa gyorsan emelkedik és süllyed, ahogy kapkodja a levegőt, az én pólóm van rajta, amitől elmosolyodom.
- Hé, Mel, nincs semmi baj, csak én vagyok - én is felülök. A szemeink egy vonalban vannak, és amikor felismer, a rémült szempárokba hatalmas nyugalom költözik. Visszafekszem, őt is magammal húzva. Nem ellenkezik, sőt. Szorosan a mellkasomhoz préseli magát, szinte eltűnik az ölelésemben. Annyira szeretem.
- Ne haragudj, hogy lent hagytalak - suttogja. - Annyira fáradtnak tűntél egész nap, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni téged, de tudtam, hogy amint felébredsz, keresni fogsz, ezért gondoltam azt, hogy nálad alszom. Bocsánat, ha megijesztettelek - motyogja a mellkasomba.
- Inkább te tűntél rémültnek, ahogy felébredtél - mosolygok, s egy tincset a füle mögé tűrök. Azt,  amelyik mindig az arcába lóg, még akkor is, ha a haját összefogja. Nem kell sokáig várnom, a légzése ismét egyenletes lesz, s vele együtt én is átadom magam ismét az álmok világának.
Mikor reggel kinyitom a szemem, először Melodie arcát pillantom meg, aki ugyanolyan ártatlan arccal szuszog a mellkasomon, ahogy szokott. Végig simítok az arcán, majd kibámulok az ablakon. Esik. Az időjárás kedvez a hangulatomnak. Tudom, hogy ma fel kell tennem neki a nagy kérdést, hiszen nem halogathatom sokáig, és csak a legjobbat szeretném számára. Választás elé állítom, amivel megalapozhatja a jövőjét, amiben talán szerepet kapok, talán nem. Az órára pillantok, tíz már elmúlt. Felkelni nincs kedvem, úgy döntök Melodiet sem ébresztem fel, így magunkra húzom a takarót, becsukom a szemem, és engedem magamnak, hogy elbóbiskoljak.

A kései reggeli után, amit talán nevezhetünk ebédnek, erősködik, hogy ő akar elmosogatni, én pedig a tegnapi után beadom a derekam, nem kell kétszer kérnie.
A nappaliba megyek, ahol először a táskáit pillantom meg, érintetlenül. A mai napon először elmosolyodom, majd levágom magam a fehér kanapéra, és a tv-t kezdem el kapcsolgatni. Végig zongorázom a csatornákon, de semmi érdekeset nem találok, így kikapcsolom a készüléket, és puffogva az ablakhoz sétálok. Szükségem van egy szál cigire, de Melodie kedvéért hetekkel ezelőtt lemondtam róla.
- Zayn? Minden rendben? - vékony hangjára összeugrom kicsit, majd megfordulok, hogy válaszolhassak.
- Persze - bólintok, de meggondolom magam. El kell mondanom neki, és ennek most jött el az ideje. - Mármint, nem. Gondolkoztam. Egy ideje már gondolkozom ezen. Nézd Melodie, nagyon szeretlek és a legjobbat szeretném neked, ezért úgy döntöttem, hogy elengedlek. Tudom, hogy nincs hol laknod, de, mint búcsúajándék veszek neked egy lakást, bárhol, ahol csak szeretnéd. Többet nem kötelezlek arra, hogy velem legyél. Többet nem lesznek szabályok.
- Miért csinálod ezt? - Nem mozdul, s a hangja annyira halk, hogy szinte meg sem hallom.
- Ha szeretsz valakit, elengeded. Nem akarom, hogy úgy érzed fogva tartalak, szóval úgy döntöttem elengedlek. - Az arcán vegyes érzelmeket fedezek fel, de nem bírom sokáig, ismét hátat fordítok neki, hogy kibámulhassak az ablakon. Nem szól semmit, csendben áll mögöttem, majd egy idő után hallom, a lépteit, de nem felém közeledik. Megfordulok, és ő már nincs itt. Hallom a bejárati ajtó csapódását, és vele együtt a szívem is megszakad. Fáradtan rogyok le a kanapéra. Összetörtnek érzem magam, fáradt vagyok és szomorú. Sírni, kiabálni, törni és zúzni lenne kedvem, vagy leinni magam a sárga földig, hogy ne emlékezzek semmire, mégsem teszek semmit. Azt hittem velem marad, azt hittem nem fog elhagyni, ő mégis szó nélkül itt hagyott, és ez annyira lesokkolt, hogy egy árva könnycsepp sem hagyja el a szemem. Megfordul a fejemben, hogy felborítom az asztalt, mely így millió darabra törne össze, megadva a kezdőlöketet a romboláshoz, de ekkor kinyílik a bejárati ajtó, hiszen hallom becsukódni, de nem kelek fel. Nem érdekel, hogy ki az, még akkor sem, ha betörő. Előredőlök, könyökeimet a térdemre támasztva bámulok magam elé, mikor a lépések kezdenek egyre hangosodni.
- Azt mondtad, ha szeretsz valakit, elengeded - az ismerős hang hallatán felkapom a fejem. - De, ha ő is igazán szeret téged, visszajön - a hangja elcsuklik, én pedig felpattanok, és hagyom, hogy a karjaimba vesse magát. Mélyről jövő sírás szakad fel belőlem. Érzem, a megkönnyebbülést, és tudom, hogy az örömtől sírok. - Szeretlek, Zayn Malik! Ne haragudj, hogy egy percig is hagytam, hogy kételkedj bennem, sosem hagynálak el - hadarja, én pedig egy csókkal hallgattatom el, hogy tudja, sosem haragudnék rá, hiszen ő segített abban, hogy megtaláljam a rég elveszett boldogságom.