29.rész

Sziasztok! :)
Sajnálom, hogy csak most, de elkészültem a múlt heti résszel. Előző héten semmi időm nem volt rá, ezen a héten pedig minden szabadidőmet és nem szabadidőmet feláldoztam rá, hogy elkészülhessek vele, most pedig itt vagyok. Rájöttem, hogy igazából azért kések, mert minél előbb megírom és felteszem a részeket, annál hamarabb lesz vége, amihez nincs kedvem, ugyanakkor a történetet sem húzhatom örökké. Annyira azért nekem sem jó a fantáziám és a nem létező tehetségem. Remélem tetszeni fog nektek is, én kivételesen megvagyok elégedve, legalábbis a 10%-ával biztosan.:D
Jó olvasást és hagyjatok nyomot magatok után! :)
Nonci.xx

Ui.: Hallgassátok a Made in the A.M.-t, az Istenek énekelnek nekünk.<33

 Miután beszámoltam neki a nap, mint nap visszatérő rémálmaimról, azt hittem, hogy magasabb szintre lépett a kapcsolatunk. Azt hittem, mellette boldog lehetek, hogy bízhatok benne és szép lassan tényleg sikerül kialakítanunk egy kapcsolatot, amiből később talán egy csodálatos, boldog befejezés lesz. De tévedtem. Úgy tűnik, én mindig tévedek, megbízok olyan emberekben, akik kedvesek hozzám, és törődnek velem, hogy aztán hátba szúrhassanak, vagy csak épp szerencsétlennek születtem. Úgy érzem ebben a szobában fogok megőrülni, esetleg egyedül megöregedni. Azt hittem Zayn már nem lesz kegyetlen velem, és nem fog többet ide lent hagyni, most azonban mégis megtette. Mégis itt vagyok. Egyedül vagyok ebben az undorítóan fehér szobában. Utolsó szavai visszhangzanak a fejemben, mielőtt ismét itt hagyott. Sajnálom.. Jóvá fogom tenni! De ezek most csak üres szavaknak tűnnek.
Míg azon gondolkozom,hogy miért is építtetett egy ilyen szobát, addig ugyanúgy próbálok rájönni, mik okozhatják a hangos puffanásokat a fejem felett. Néha hallok mondat foszlányokat, káromkodást, felismerem, ahogy egy-egy üveg szilánkokra törik. Ami nekem a plafon, az valószínűleg a nappali padlója. Nem tudom ki lehet itt, de biztosan nem ápol Zaynnel túl jó viszonyt, ha ilyen hangfoszlányok szűrődnek le, és még engem is elrejtett.
Nem tudom meddig lehet egyedül, de amikor meghallom a kulcs zörgését a zárban, felpattanok, hogy az ajtó mögé bújhassak. Egy ideig csendben van, teljesen kitárja az ajtót, de a fa nem ér hozzám.
- Melodie, tudom, hogy itt vagy - mondja, én pedig visszatartom a lélegzetem is. Nem válaszolok, csupán összeszorított ajkakkal várom, hogy mi fog történni. Látni sem akarom, undorodom, és félek tőle. Szöget ver a fejemben az ötlet, hogy ha még beljebb is jön. elég esélyem lesz kimenekülni, és őt bezárni ide. Talán, még a házból is kijuthatnék, ha szerencsém van, és nem ér utol, vagy ha nem talál ismét rám. Tulajdonképpen azt sem tudom, miért zárt ide, lehet okkal tette, amiért magyarázattal tartozik, de ő nem mozdul, nem szól semmit, és én is a rejtekhelyemen maradok.
- Kimegyek, de mire visszajövök, legyél az ágyon, akárhova is bújtál, különben büntetésben részesítelek - a hangja most erélyesebben hangzik fel, amitől remegni kezdek. Tisztában vagyok azzal, hogy tudja, hol rejtőzködöm, az ajtó mégis becsukódik, a szobában egyedül maradok, miközben Zaynt hallom távolodni a folyosón. Miért félek tőle ennyire? Hogyan tud így befolyásolni? Több ezer kérdést teszek fel magamnak, miközben a lábaim önként indulnak meg az ágy felé.Számomra sok idő telik el, ami valójában kevesebb, mint 3 perc. A fal felé fordulok, és megpróbálok a lehető legnyugodtabban kinézni,de ez nem sikerül, mikor a fogva tartóm belép a szobába. Nem akartam szót fogadni neki, mert ezzel hatalmat adok a kezébe, de ha nem engedelmeskedem, talán tényleg bántani fog, ami még félelmetesebb is lehet, minthogy szembeszálljak vele.
Mikor a pillantásunk találkozik, elmosolyodik,de én képtelen vagyok ezt a gesztust viszonozni. Valósággal remegek, mintha hideg lenne, és ezt ő is látja. Tudom, hogy látja. - Mel, mi a baj? Jól vagy? - kérdezi, és megpróbál közelebb jönni. de ahogy ő előre, úgy én is hátra lépegetek, míg a falnak nem ütközöm. Felszeretnék mászni rajt, és kimenekülni, mint Pókember, de Pókember nem létezik, a tervem teljességgel lehetetlen, én pedig szánalmasan festek itt, a halálomat várva.
- Hagyj békén! Nem akarlak látni - szánalmasnak tartom, hogy olyan kérdéseket tesz fel, amire tudja a választ, és amikre nem akarok válaszolni. A hajam az arcomba hullik, miközben a könnyek végig folynak az arcomon. Nem akarom, hogy így lásson, sőt, sehogy sem akarom.
- Miért csinálod ezt? Miért löksz el magadtól? Pár órája még nem volt semmi baj. Mi változott meg?
- Hazudtál, Zayn - a hangom olyan halk, hogy attól félek, csak én hallom, de szerencsére nem kell megismételnem magam. - Bíztam benned, te pedig mindezt semmibe véve idehoztál és rám zártad az ajtót - suttogom.
- Mel,én.. - magyarázkodni akar, de nem hagyom, egyszerűen nem érdekel.
- Ne szólíts így! - förmedek rá, már az sem érdekel, ha bántani fog érte. Nem szól semmit, csendben ücsörgünk egymás mellett, végül megunjam feláll és az ajtó felé indul.
- A nappaliban leszek, ha úgy érzed, ismét szóba állnál velem - mondja a válla fölött, majd kisétál. Meglep, hogy így gondolja, még az ajtót sem csukja be maga után.ezzel teljesen zöld utat adva nekem. Egy ideig még fekszem, aztán rájövök, hogy válaszokra van szükségem.
Kissé lesápadok az összetört pince ajtót látván, de megpróbálom kizárni, szó nélkül indulok tovább. A nappali még rosszabb, mint az ajtó. Szédülni kezdek, és a haragom is kezd meginogni. Talán jó oka volt, hogy levitt oda.
- Miért? - a hangom halk, és erőtlen. - Csak azt szeretném tudni, miért zártál be oda ismét, mikor okot sem adtam rá - a hangom elcsuklik.
- Nézz körül - tárja szét a karját. Nem kell körülnéznem, tudom. Csak az ő szájából szeretném hallani. - Josh volt itt. Szerinted miért vittelek le? Miért akartam, hogy biztonságban legyél? Nem voltál ott egy fél napot sem, ahogy tudtam, hogy már biztonságos a terep, érted mentem. Semmi rosszat nem tettél. és én sem akartam neked ezzel ártani - hadarja.
- Bántott? - kérdezem.
A keze ökölbe szorul, ujjai elfehérednek, ahogy a seprűt markolja. Száját egy vonallá préseli és elfordul. Tudom, hogy igen, ezzel elárulta magát. Nem szól többet, és én sem kérdezgetem. Azt hiszi még haragszom, ami igaz is, de csak félig. Csak jót akart, ezzel a saját életét kockáztatva. Josh meg is ölhette volna. A maradék haragom is elpárolog takarítás közben. Szűk szavú vagyok, nem szólunk egymáshoz, csak ha szükséges. Ő összeszedi a szilánkokat és leveszi a betört ajtót, míg én feltörlöm a barna alkohol szagú foltokat, ami valószínűleg whiskey. A hangszórókra erősítem a telefont, ezzel jobb hangulatot teremtve.
Hosszú órák után, a lakás ismét tiszta, és nincs nyoma a korábbi dulakodásnak sem.

Egy ideig még pakolgatok, végül a kanapén kötök ki. Túl nagy a csend, ezért Zayn keresésére indulok. Az ő szobájához külön fürdő van, de oda már nem megyek be. Hallom a víz csobogását, így az ágyára telepszem és várok. Azt sem tudom, hogy miért vagyok itt. Már éppen távozni készülök, mikor kinyílik az ajtó, megjelenik Zayn és az arcán ugyanúgy meglepettség tükröződik, mint az enyémen. Érzem, hogy elpirulok, ezért lehajtom a fejem és a padlót kezdem el bámulni.
- Valami baj van? - kérdezi háttal állva, miközben ruha után kutat a szekrényben. Tudom, hogy mosolyog.
- Nem, csak eltűntél. Tudni szerettem volna, hogy jól vagy-e.
- Csak fürödtem - válaszolja, én pedig most először emelem fel a fejem, pedig nem kéne. Halk sikítás hagyja el a számat. - Mi történt? - kérdezi, továbbra is háttal állva. Miért ilyen nyugodt a hangja?
- Jézusom, Zayn! A derekad és a hátad - makogom. Vele ellentétben, én teljesen kikészülök. Akaratlanul is felpattanok, és odasietek hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem a sérüléseit.
- Tudom, a tusfürdő is figyelmeztetett rá - elmosolyodik, de én ismét képtelen vagyok ugyanígy tenni. - Szeretnél ma este velem aludni? - kérdezi, ezzel témát váltva, mielőtt még mentőt hívnék a karcolásait tanulmányozva. Nem tudom mit válaszoljak, ezért csak egy aprót bólintok, miközben az ajtó felé hátrálok, hogy nyugodtan felöltözhessen. - Remélem nem haragszol már - teszi hozzá halkan. Nem mondok semmit. Édes mosolyától elolvadok és ez mindent elárul már rólam.
Mikor becsukom magam mögött az ajtót, úgy döntök én is lezuhanyozom, s mikor végzek, a csendes folyosón végig sétálva a szobámba megyek. Sokáig gondolkozom, mit is vehetnék fel, s mire észbe kapok, már Zayn pólója lóg rajtam. Elgondolkozom, hogy itt maradjak-e, vagy lemenjek megkeresni őt, végül az utóbbi mellett döntök, mikor a hasam egy hangos korgással jelez.
Ahogy lelépek az utolsó lépcsőfokról, azonnal rám pillant, pedig nekem úgy tűnt, minden figyelmét az előtte lévő filmnek szenteli. A konyhába sétálok, a nyomomban Zaynnel. Meglep, hogy vacsorával várt. Csendben eszegetünk, majd amikor az evés befejezésével a mosogatóhoz lépek, hogy elmosogassak, érzem, ahogy engem néz. Mellém lép, és a gyönyörű mosolyából megállapítom, hogy a pólója tetszik neki ennyire, ami rajtam van. Közel hajol hozzám, mire a gyomromban lévő lepkék felébrednek egy pillanatra, de csalódnom kell. A várt puszija helyett, visszahúzódik, helyette végig simít a karomon, majd magamra hagy. Mosogatás közben hallom, ahogy lekapcsolja a filmet és leoltja a villanyokat is.
Mikor végzem, én is utána megyek, és ahogy ígértem, az ő szobájába nyitok be. Percekig forgolódom, nem tudom, hogy ébren van-e, de mindenesetre nem akarom felébreszteni.
- Nem haragszom. Szeretlek! - suttogom, és egy puszit is adok neki, annak ellenére, hogy én nem kaptam. Kisebb szívroham jön rám, mikor hirtelen megfordul és a karjaiba von.
- Én is szeretlek! - suttogja, és aznap boldogan alszom el.